Nyomtatás
péntek, 28 szeptember 2012 00:00

Jó példák a Megújuló Energiaforrások felhasználására az Európai Unióban: Jelen és Jövő

  Az Interreg IV. C. Renewable Energies Transfer System (RETS) program utolsó állomásaként Vecsésen, az Airport Hotel Stációban került megrendezésre szeptember 25-én az EU Megújuló Energia Konferencia. A program 2010 óta kilenc ország szakértőinek bevonásával küzd azért, hogy mindenekelőtt helyi szinten a döntéshozók lássák, és megértsék a megújuló energia fontosságát. A legutóbbi áprilisi RETS vecsési konferencián az oktatásé volt a főszerep, és mint akkor, most is a nemzetközi szinten elismert szakértők beszéltek tapasztalataikról. (az előadások a Youtube-on megtalálhatók, az összefoglaló itt található.). 

Az Európai Unió 20 százalékos megújuló energia elérésével becsvágyó célokat tűzött ki 2020-ra.  Ezúttal Hollandiából, Portugáliából és Romániából érkeztek megújuló energia szakelőadók, hogy elmondják észrevételeiket, ismereteiket és hazájuk jó gyakorlatát annak érdekében, hogy ezek a célok megvalósulásra kerüljenek. 

A szeptemberi vecsési RETS konferencia alcimet is kapott: A geotermikus energia felhasználása Magyarországon.  

A konferencia különös figyelmet adott a megújuló energia körében a geotermikus energia felhasználásának. Ennek érdekében a konferenciát nagy megtisztelés érte, ugyanis Dr. Antics Miklós, a Nemzetközi Geotermikus Egyesület Európai Régiójának elnöke és az Európai Geotermikus Energia Tanács titkára elfogadta a diszelőadói meghivást.    

A külföldi előadók mellett hazánk geotermikus szaktekintélyei is megszólaltak: többek között, Dr. Ádám Béla, a Magyar Hőszivattyú Szövetség elnöke, Kujbus Attila, a Geotermia Expressz kft ügyvezető igazgatója, Bitay Endre, a Vikuv Vízkutató és Fúró zrt vezérigazgatója. 

Práczki Péter, a RETS magyar programfelelőse ráirányitotta a figyelmet a hazai geotermikus energia kritikusan alacsony arányára  az összesitett hazai energiatermelésen belül (0,40 %) és felhivta a hallgatóság figyelmét ennek radikális megváltoztatására (Európában a geotermikus termelés átlagos részaránya 5%).      

A meghívottak között szerepeltek helyi döntéshozók, megújuló energia szakértők, követségek képviselői, tanárok és diákok a környező iskolákból, de a rendezők bárkit szívesen láttak, aki jobban bele szeretett volna látni a megújuló energia felhasználásának gyakorlatába, és megérteni a fontosságát.   

 Read More

Elsőként Szlahó Csaba, Vecsés Város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Megnyitó beszédében bemutatta városunk történetét, és üdvözölte a külföldi, valamint a hazai érdeklődőket, akik szép számmal jelen voltak az eseményen. Beszélt a modern kori Vecsésről, kiemelte a dinamikus fejlődést, és hogy ennek köszönhetően az agglomerációban városunk az elsők között szerepel.

A második előadó Dr. Antics Miklós volt, akinek témája Európa geotermikus fejlődésének jövője volt. Összefoglalta, mit kell tennünk azért, hogy a geotermikus energiát – mely szinte mindenhol jelen van – felhasználjuk, fejlesszük, kihasználjuk a lehetőségeteket, melyeket nyújt számunkra. Húsz év tapasztalattal a háta mögött lenyűgöző előadást hallhattunk tőle a témában. A felsorolt fejlesztési célok elérése érdekében a legfontosabb lépések, hogy új erőforrásokat tárjunk fel, biztosítsuk a hasznosítási környezetet, majd kiértékeljük a nyerhető energia hatékonyságát.  Itt megnézhető az előadás.

A továbbiakban Portugáliából érkező előadók – Dr. Paulo Farinha Luís, Serta Város Önkormányzatának polgármesteri kabinet elnöke, és António Simões, szintén a sertai önkormányzatnál polgármesteri tanácsadó – saját tapasztalataikat, módszereiket osztották meg velünk. Új projektjük, mely Portugáliában újdonságnak számít, a part menti szélerőmű. Ez az első olyan létesítmény, mely nem igényel nehézgépeket a telepítéshez, hiszen egy hajógyár területén állították fel. Ez azért fontos, mert rengeteg forrást emésztenek fel a megújuló energia projektek kivitelezési, beszerelési munkálatai, és ezáltal csökken az erre szánt keret. Hatékony megújuló energia példákat vezettek be, pl. a szolár erőműveket, valamint megújuló energia pénzügyi támogatási modeleket.    

Célkitűzéseik között szerepel még legalább tíz ilyen szélerőmű felállítása országszerte. Elmondásuk szerint a sertaiak fő célja a fenntartható fejlődés, valamint Portugália energia függetlensége: szeretnék, hogy végső soron saját energiaigényüket teljes mértékben el tudják látni.  Itt megnézhető az előadás.

Negyedik előadóként a Magyar Hőszivattyú Szövetség elnöke, Dr. Ádám Béla következett, aki bevezettet minket a hőszivattyús fűtés lehetőségeibe hazai viszonylatban. Bemutatta az eddig elért eredményeket, és ismertette a 2020-ig terjedő időszak hőszivattyús fejlesztés kapacitás növelésének feltételeit. Bemutatott már működő projekteket a témában. Összefoglalásként elmondta, hogy bárki hozzájárulhat a megújuló energia fejlődéséhez, azzal, hogy tesz egy kis lépést. Figyeljünk igényeinkre, fogyasztásunkra és persze a pazarlásunkra is – azaz tegyünk egy kis lépést, melynek értelmében hosszabb távon bizonyára nagy nyomot hagyunk magunk mögött.  Itt megnézhető az előadás.

 A következő előadó Maria Rugina, az romániai ICEMERG projekt igazgatója volt. Nem először üdvözölhettük őt előadóként, hiszen áprilisban már beavatott minket előadásaiba. Ezúttal az elmúlt három év bevált gyakorlataiba engedett betekintést. Beszámolt az Urál-hegységben található biomassza erőművekről, melynek köszönhetően folyamatosan nő Románia biomassza termelése. Megvalósult projektjeik között szerepelnek még a napelem rendszerek kiépítése is. Legnagyobb és sikeres ilyen projektjük Prahovában, az ország keleti részén található.  Itt megnézhető az előadás.

A felsorolt projektek mellett kiemelten fontosnak tartják a diákok megfelelő oktatását a megújuló energia terén. Úgynevezett tudás-vásárokat tartanak és ezeken az eseményeken rengeteg hasznos információval gazdagítják a diákokat a megújuló energia fontosságáról. Itt megnézhető az előadás. 

Egy finom ebéd után Kujbus Attilát köszönthettük az előadók soraiban, akinek témája a geotermikus energiatermelés jelene és jövője volt Magyarországon. Bemutatta a geotermikus iparág gazdasági és műszaki tartalmát, majd ismertette az ország jelenlegi helyzetét a témában. Előadásában kitért a földhő alapú hazai távhő ellátásra és az erőművek létesítésének feltételeire, hasznosságára is. Itt megnézhető az előadás.

A következőkben a holland Ruud Guyt-ot hallhattuk, aki Sittard Geleen Város Önkormányzatának képviselője. Ő is saját tapasztalataikba engedett betekintést, városuk energiapolitikáját, és megvalósult, valamint tervezett projektjeiket mutatta be. Több területen is folyamatban vannak megújuló energia programok: hulladékhő hasznosítás, napelemek telepítése, valamint hőszivattyús projektek. Országukban rengeteg lokális kezdeményezés létezik a megújuló energiák felhasználására. Itt megnézhető az előadás. Itt megnézhető az előadás.

Rövid kávészünet után Bitay Endre avatott be minket a magyarországi hévízkutatásba. Működő hévízkutaink száma országszerte 800-900 darabra tehető, ezzel világviszonylatban előkelő helyet foglalunk el. Bitay Endre bemutatta a hévízkutatás és termálkút fúrás technológiai fejlődését az elmúlt évek viszonylatában. Rámutatott a kiaknázatlan lehetőségekre, és a jövőbeni kihasználás fontosságára. Itt megnézhető az előadás.

Az eseménydús napot Práczki Péter, a RETS programfelelőse zárta. Előadásában az elmúlt három év RETS jó gyakorlatait ismertette. Bemutatta két videoelőadás keretében a megújuló energia hasznosításával kapcsolatos projekteket és tapasztalatokat. Büszkén ismertette a közelmúltban épített vecsési Művelődési Központ és Óvoda megújuló energiaforrás felhasználására irányuló vonatkoztatásait. Láthattuk bevált gyakorlatait arra vonatkozóan, hogy a fiatalok számára hogyan teszi közérthetőbbé a megújuló energia téma fontosságát, és könnyebb megérthetőségét. Itt megnézhető az előadás.

Balogh Barbara 

Utoljára frissítve: kedd, 04 december 2012 10:56